Felnőttek elhalálozási életkorának becslő módszerei

A felnőttek elhalálozási életkorát leggyakrabban a koponya varratainak elzáródása, a fogak kopása, a szeméremcsont facies symphysialis felszínének, valamint a bordák bordaporc felé néző végeinek életkorral összefüggő változásai alapján becsülik. Ezek a módszerek mind olyan folyamatokra épülnek, amelyek az életkor előrehaladtával fokozatosan zajlanak és jól elkülöníthető öregedési vagy degenerációs stádiumokkal írhatók le. A vizsgálat során meg kell határozni, hogy a vizsgált jelleg melyik stádiumhoz hasonlít leginkább, majd a stádiumhoz rendelt életkori intervallum adja az adott jelleg alapján becsülhető elhalálozási életkort.

A koponyavarratok záródása esetében a korbecslés valamivel összetettebb: a varratok meghatározott pontjainak záródottsági fokát kell értékelni, és ezek összesített értéke vezet el a becsült életkori tartományhoz. Fiatal felnőttek esetében érdemes kiegészítésként megvizsgálni, hogy a csontozat fejlődése befejeződött‑e, mivel bizonyos csontok csontosodási folyamatai csak 20-22 éves kor körül zárulnak le. Ilyen például a medencecsont (különösen a csípőlapát taraja), a kulcscsont vagy a keresztcsont. A keresztcsont esetében a csontosodás még később fejeződik be: az eredetileg különálló csigolyákból álló részek sokszor még 35 éves kor körül sem csontosodnak össze teljesen.

Csontozat öregedési folyamatai

A csontjaink teljes kifejlettségüket fiatal felnőttkorra, nagyjából 25-30 éves korra érik el. Ekkorra záródnak a külön csontosodó részek közötti kapcsolatok, és ekkor érjük el az ún. csúcscsonttömeget is. Ezt követően – körülbelül a negyvenes éveink elejéig – a csontváz állapota viszonylag stabil marad, jelentős változás nélkül. A csontváz öregedési folyamatai általában ekkor indulnak meg, de ezek időzítése és mértéke jelentős egyéni eltéréseket mutat.

Az öregedéssel a csontok fokozatosan veszítenek kalcium- és ásványianyag‑tartalmukból, emiatt porózusabbá és törékenyebbé válnak. A csontképződés és csontlebontás egyensúlya a lebontás irányába tolódik el, ami a csonttömeg csökkenéséhez vezet. A természetes csontvesztés az életközép táján felgyorsul, és nőknél a menopauza időszakában ez a folyamat jóval intenzívebb, mint férfiaknál. Időskorban, körülbelül 70 éves kor körül, egy újabb felgyorsulás figyelhető meg.

A csontváz öregedésével párhuzamosan a porcok kémiai összetétele is változik. A csigolyák közötti porckorongok folyadékot veszítenek és elvékonyodnak, ami a gerincoszlop rövidülését és a testmagasság csökkenését eredményezi. A csontok közötti szalagok rugalmassága is csökken, így a mozgékonyság romlik. A testmozgás – néhány kivételtől eltekintve, mint az úszás vagy a kerékpározás, ahol a test tömege kevésbé terheli a csontvázat – egyre nagyobb terhelést jelent az idősödő csontokra. Érdekes jelenség, hogy míg a csontok fejlődése, a fejlődési stádiumok sorrendje és időzítése genetikailag szigorúan meghatározott, addig az öregedési folyamatok nem mutatnak ilyen egységes mintázatot. Sem a teljes test, sem a csontváz esetében nem figyelhető meg, hogy az öregedési változások mindenkinél hasonló életkorban vagy sorrendben zajlanának. Ennek egyik lehetséges magyarázata, hogy evolúciós szempontból az öregedési folyamatoknak nem volt elegendő idejük egységes mintázattá rendeződni, hiszen az emberi életkor nagy részében a várható élettartam nem érte el azt az időszakot, amikor ezek a folyamatok igazán jelentőssé válnak.

Elhalálozási életkor becslése koponyavarratok elzáródásának mértéke alapján

A Meindl–Lovejoy‑féle (1985) módszer a koponyavarratok elzáródottságának mértéke alapján becsüli a felnőttek elhalálozási életkorát. A vizsgálat során a koponya külső felszínén található, pontosan meghatározott tíz varratpont záródottsági fokát kell értékelni. Az életkorbecslés elvégezhető az öt oldalsó-elülső pont, illetve a hét boltozati pont alapján is. A módszer lényege, hogy minden vizsgált ponthoz egy pontérték tartozik, amely a záródottság mértékét fejezi ki. Az öt, illetve hét pont pontértékeinek összege adja az össz‑pontszámot, amelyhez a táblázatból ki lehet keresni a megfelelő életkori intervallumot. Ez az intervallum jelenti a koponyavarratok elzáródottsága alapján becsülhető elhalálozási életkort.

Az elcsontosodási skála:

• 0 pont: Nyitott varrat (nincs elcsontosodásra utaló jel).
• 1 pont: Zömmel nyitott (egyetlen elcsontosodott hidacska megjelenésétől a terület 50%-ának elcsontosodásig).
• 2 pont: Zömmel zárt varrat (amikor már csak egyes területeken hiányzik a teljes elcsontosodás).
• 3 pont: Teljesen zárt varrat (a terület egészen összeforrt).

Az elcsontosodás mértékének meghatározására szolgáló pontok:

1: Középső lambdapont – a lambdavarrat egyik oldalának a közepén, a pars intermediaban.

2: Lambdapont – a sutura sagittalis és a sutura lambdoidea találkozásánál.

3: Obelionpont – a sutura sagittalis pars obelica szakaszán.

4: Elülső sagittalis pont – ahol a sutura sagittalis elülső egyharmadának és hátulsó
kétharmadának találkozási pontja, a pars bregmatica és a pars verticis érintkezési pontja közelében.

5: Bregmapont – a sutura sagittalis és a sutura coronalis találkozásánál.

6: Középső coronalis pont – a sutura coronalis egyik oldalának a közepén, a pars
complicata területén.

7: Pterionpont – a pterion mérőpontnál, a sutura sphenoparietale os frontaléval való találkozásánál.

8: Sphenofrontalis pont – sutura sphenofrontalis középső pontja.

9: Alsó sphenotemporalis pont – ahol egy vonallal összeköthető a két állkapocsízületi árok tuberculum articulareja.

10: Felsősphenotemporalis pont – sphenotemporalis varraton, a falcsonttól 2 cm-re.

Elhalálozási életkor becslése a facies auricularis ossis ilii felületének öregedési folyamatai alapján

A facies auricularis felületének változásaira épülő korbecslő módszert elsőként Lovejoy és munkatársai írták le elhalálozási életkor becslésére 1985, majd a módszert Buckberry és Chamberlain 2002-ben módosította, ezt a módszert mutatjuk be röviden az elkövetkezőkben. A felszín értékelésekor figyelni kell a harántirányú formáltságára (a vízszintesen, a középponttól az oldalsó széléig futó bordák és vonalak kifejezettségének a mértéke), a felszín texturájára-szemcsézettségére, a mikro- és makroporozitás mértékére, az apex (csúcs) elváltozásaira.

A harántirányú formáltság fokozatai a módszerben:

• 1: A felület legalább 90%-a haránt irányban rendezett, bordák, vonalak megfigyelhetők.
• 2: A felület 50–89%-a haránt irányban rendezett, bordák, vonalak megfigyelhetők.
• 3: A felület 25–49%-a haránt irányban rendezett, bordák, vonalak megfigyelhetők.
• 4: A haránt irányú rendezettség a felület kevesebb, mint 25%-án van jelen.
• 5: Nincs haránt irányban rendezettség.

A textura esetében a következő fokozatokat definiálták:

• 1: A felület legalább 90%-a finoman szemcsézett.
• 2: A felület 50–89%-a finoman szemcsézett. A finoman szemcsézett felületet már egyes területeken durván szemcsézett csont felület váltotta fel, de egyelőre nincs még a felszínen ún. tömör csontfelület (szemcsék nélküli, sima felület).
• 3: A felület legalább 50%-a már durván szemcsézett, de még mindig nem látható tömör csont a felszínen.
• 4: Tömör, sűrű csontfelszín van jelen, de a felület kevesebb, mint 50%-át foglalja el ez a terület. Ez megjelenhet csak egyetlen kis sűrű csontcsomó is a nagyon korai stádiumban.
• 5: A felület legalább 50%-át már tömör csontfelszín foglalja el.

A mikroporozitás fokozatai a módszer szerint a facies auricularis felületén (mikroporozitás jelentése ebben az esetben: a csontos felszín perforációi, ahol a pórusok átmérője kisebb, mint 1 mm, a mikroporozitás korlátozódhat csak egy területre vagy nagyobb felületre is kiterjedhet) – a mikroporozitást a felület két felének egyikén vagy mindkét oldalán való jelenléte alapján értékelik:

• 1: Nincs mikroporozitás a felületen.
• 2: Mikroporozitás megjelent már, de csak az egyik félfelületen (a felületen található apex fölötti és alatti félterületeket különítenek el) van jelen.
• 3: Mikroporozitás mindkét félfelületen kialakult már.

A makroporozitás esetén már a pórus a csont felszínét át is lyukasztja. A makroporozitást 1 mm-nél nagyobb átmérőjű lyukakként definiálják (a mikroporozitáshoz hasonlóan a makroporozitás is korlátozódhat csak egy területre vagy nagyobb felületre is kiterjedhet). A makroporozitást is a felület két felének egyikén vagy mindkét oldalán való jelenléte alapján értékelik. Fokozatai a módszerben:

• 1: Nincs makroporozitás a felületen.
• 2: Makroporozitás megjelent már, de csak az egyik félfelületen (a felületen található apex fölötti és alatti félterületeket különítenek el) van jelen.
• 3: Makroporozitás mindkét félfelületen kialakult már.

A felület apex (csúcs) részén kis csontkinövések vagy ajakképződés alakulhat ki, amelyek előrehaladott forma esetében megváltoztathatják a felszín kontúrját is.

A csúcsi rész öregedési fokozatai:

• 1: A csúcs éles és határozott, a felszíne kissé kiemelkedhet a szomszédos csontfelszínhez képest.
• 2: A csúcson kisebb perem található, de az ízületi szél alakja továbbra is határozott és sima (a csúcson a felszín körvonala folytonos ív).
• 3: Az ízületi felszín kontúrjaiban szabálytalanságok jelentkeznek, a csúcs alakja már nem sima ív.

A vizsgált jellegeknél meg kell határozni, hogy mely stádium jellemző rájuk, a stádiumok pontszámait összegezni kell, majd az így kapott pontértéket kell a következő táblázatban megkeresni, melyik öregedési stádiumnak felel meg. Az öregedési stádiumokhoz átlagéletkorokat és életkori tartományokat rendeltek a módszer kidolgozói, amelyek ismeretében már becsülhető az elhalálozási életkor. Fiatal felnőttek esetében a felszín finoman szemcsézett, hullámos, csúcsa kifejezett. Az életkor előrehaladtával a felszín egyre durvább, a hullámozottság és csíkozottság egyre kevésbé kifejezett, illetve a felszín porozitása fokozódik.

Elhalálozási életkor becslése a facies symphisialis öregedési folyamatai alapján

A vizsgálat során a szeméremcsont ízületi felszínének morfológiája alapján becsülhető az elhalálozás időpontja. Figyelembe kell venni:

• a felszín bordázottságát,
• a körülötte kialakuló szegélyek fejlettségét, valamint
• a felszín elhatárolódását a ramus ossis ischii felé.

Todd (1920) tíz életkori stádiumot különített el, melyeket mindkét nem esetében alkalmazni lehet. A medencecsont jellemzőinek stádiumhoz rendelése alapján meghatározható az elhalálozási életkor becsült intervalluma.

A facies symphisialis öregedési stádiumainak morfológiai és szerkezeti jellemzői (Todd 1920):

• I: Szegélyképződés nincs, tipikus bordák és árkok.
• II: Ventralisan kezdődő áthajlás, dorsalisan gyenge szegélyképződés.
• III: Kialakul a dorzális szegély, ventrálisan kezdődő elhatárolódás, a bordák és barázdák erőteljes gyengülése.
• IV: Teljessé válik a dorzális szegély, gyorsul az elsimulás, megkezdődik a ramus ossis ischii felé az elhatárolódás.
• V: Megkezdődik az elhatárolódás a ramus ossis pubis felé, alul is folytatódik, a kialakuló ventrális szegély még nem egységes.
• VI: Teljesen kialakul a ventrális perem és elhatárolódik a felszín a ramusok felé.
• VII: A felszín aktivitása csökken, elsimuló.
• VIII: Lapos, teljesen inaktív felszín, határozott elkülönülés a ramusok felé.
• IX: A felszínt határoló peremek végleges kialakulása.
• X: A felszín egyenetlen, rajta erózió, esetleg csontszaporulat. A ventrális perem a felszín alá oldalt kihajló.

Elhalálozási életkor becslése a bordák szegycsonti végének öregedési folyamatai alapján

Iscan és munkatársai a bordák szegycsont felé néző végének (extremitas sternalis) morfológiai változásait vizsgálták, és ehhez kilencfokozatú skálát dolgoztak ki. A módszer a 3-9. bordák esetében alkalmazható.

Az életkor becslésekor a következő jellemzőket kell értékelni:

• porcfelszín felé néző vég lapossága vagy bemélyedése,
• bemélyedés alakja,
• bordavég oldalfalainak vastagsága,
• perem lekerekítettségének foka,
• felszínen megjelenő csontnövedékek mérete és jellege.

A bordavégek morfológiája a fiatal, lapos, szabályos peremű, tömör szerkezetű állapottól fokozatosan halad a mély, széles U-alakú bemélyedéssel, vékony falakkal, éles és csontnövedékes peremmel, valamint törékeny szerkezettel jellemezhető időskori stádium felé. A módszer a 30 év alatti, illetve a 40-59 éves korcsoportban adja a legpontosabb becslést. A feladat lényege: azonosítani, hogy a vizsgált bordavég melyik stádium morfológiai jellemzőihez áll a legközelebb, majd a stádiumhoz rendelt életkori intervallum alapján meghatározni az elhalálozási életkort.

Az elhalálozási életkor becslése a fogak kopása alapján

Az életkor előrehaladtával a fogak természetes módon kopnak. Lovejoy (1985) módszere a felső és alsó állcsont fogainak együttes értékelésén alapul, és a kopási mintázatokat kvadránsok szerint írja le.

A vizsgálat során figyelembe kell venni:

• fogak kopottságának mértékét,
• rágófelszínek alakváltozásait,
• kopási mintázatok egymáshoz viszonyított jellegét.

A módszer alkalmazhatóságát azonban korlátozza, hogy a fogkopást a fogazati különbségeken túl számos környezeti tényező is befolyásolja (pl. táplálkozás, szájhigiénia, kulturális szokások). Ezért a fogkopás csak korlátozott pontossággal alkalmas az elhalálozási életkor becslésére. A feladat lényege: meghatározni, hogy a vizsgált fogazat kopása melyik stádiumhoz áll a legközelebb a Lovejoy-féle sorozatban, majd a stádiumhoz rendelt életkori tartományt tekinteni a becsült életkornak.